Magam sem igazán értem, hogy kerülök ide. Az ismételt blog indításom persze az újboli országváltással függ össze, viszont most már annyival tapasztaltabban vágok bele, hogy nem is ígérem, hogy itt-létem teljes ideje alatt lesznek bejegyzések, pusztán addig, amíg (nekem) az újdonság erejével hat az egész helyzet.
Na de hogy mégis hogy kerülök ide? Az egészet - kissé önkényesen - vezessük vissza a  2013-as németországi nyári-szakmai szakmai gyakorlatomra, ami 4 Svájcban töltött évet eredményezett, közben egy 3 hónapos Japánba történő kiruccanással. Ezen kalandok pedig mind blogokat eredményeztek, amik a (saját) feledés(em) homályába  is merültek ...
Szóval, hogy kerülők ide? Oly sok év után a tengelyhatalmak országaiban, s most ... mondhatni besétáltam az oroszlán barlangjába.

Mivel az országból, sőt még a városból se láttam semmit, így inkább csak élmény-szemelvényekre szorítkozhatok. Vasárnap rohadt korán kitaxiztam Ferihegyre a magyar taxisok masszív antiszemitizmusát jól ismerve, csak a fuvar legvégén ejtek szót uticélomról.
Mint mindig, sokkal korábban kinn vagyok, mint szükséges s van időm - a messzemenően túlárazott tea és croissant mellett - elgondolkodni, azon hogy kurvára nincs kedvem "iskolába" menni, az elmúlt két hónapban igen jól elvoltam a romkocsmák mélyén ...
De hát mit lehet tenni, kezemben a jegy, kinn már várnak és holmi ISIS vagy a kémiai laborban szerezhető legkülönfélébb ráktipusok csak nem fognak eltántorítani attól, hogy a következő időt a Szentföldön töltsem.
Ferihegyen már a csomagleadás előtt barátságosan, de minden részletbe menően kivallat egy kedves de csúnyácska moszad ügynök-lány, hogy mégis mi a fenének megyek oda. (Gondolom magamban: jó kérdés ...) És elmagyarázom neki, hogy mi az a poszt-doktori kutatói pozició - nem mintha én érteném, hogy voltaképpen mi az és tudnám mit is kell majd csinálnom ...
A közel 3 órás repülő út a 3 órás repülő utak unalmával telik el. Túl rövid a jóízű elalváshoz, túl hosszú a bambuláshoz ... Egyedüli említésre méltó élmény a felszolgált melegszendvics, melynek elfogyasztására a máig (kedd!) tartó hasmars emlékeztet.

Menetrend szerint leszálltunk Tel-Avivban, ahol valami furcsa időjárás tombolt, egyszerre zápor és homokvihar vagy mi a szösz, s az ezek által okozott turbulencia jóvoltából majdnem sikerült a fent említett melegszendvicset viszontlátni.
S amennyire körülményes volt Budapesten a boarding, olyan laza volt a Tel-Avivi reptéren átverekedni.
Jólesően nyugtáztam, hogy az egyetem által szervezett taxis is már nagy buzgalommal várt - nagy pirospont a főnökömnek, hogy ezt a kb 100 km-es taxi-utat megspendírozta és megkímélt a nagy csomagokkal, a  félországon való átszerencsétlenkedés mizériájától.
Hosszú taxi-út révén gondoltam elébe megyek az elkerülhetetlennek - és unaloműzésből is - én magam kezdtem beszélgetni.
Hamarosan ismerjük egymás élettörténetét, s közben nagy büszkén mutatja a palesztínokat elválasztó falat ... Majd beszélünk az izraeli konyháról és ilyenekről. Kifejti, hogy milyen jót tett a sok ideáramló kultúra, a konyha nagyon változatos és hangsúlyozza, hogy ő nem is figyel a kóser étkezésre, mindent megeszik, s tapintatosan érdeklődik, hogy én ezzel hogy állok? Itt kitérő válasszal kibúvok - mégse buktassam le magam az első nap, hamár fejre helyi is lehetnék.
Szóval vasárnap este kocsi begurul a kampuszra. Kb 12 fok és viharos eső. (Január 6-dika van!) A portán felvesszük a nevemre szóló boritékot, aminek segítségével a vendégázba kellene bejutni tudnom. Ám ott egy lélek sincs, kivéve egy, az általam beszélt nyelveket nem beszélő takarító néni, aki - látva szerencsétlenkedésemet - kitépi a kezemből a boritékot, fenyitja megmutatja, hogy műkődik a mágneskártya és belők egy liftbe, ami felmegy a harmadikra. Ott megteszem a szükséges logikai ugrást s a mágneskártyára téltőtollal belekarcolt 30-as szám alapján a 30-as ajtónál probálkozom.
Nyert.
Szép tágas hotelszoba.
Remek.
Közben pityeg a telefon s egy mostantóli kollégám - akinek tulajdonképpen fogania kellett volna - ír, hogy hol vagyok, mert ő a vendégház előtt áll. Válaszomban megírtam, hogy a körülmények áldozata vagyok és elrabolt egy takarító néni, de mindjárt újra lent vagyok.
A kapuban valóban találkozunk, kezembe nyom egy zacsit, amiben keksz és icetea volt. Mindezt a labor manager küldi, hogy legyen valami rágcsálni valóm a hosszú út után este. Még gyorsan beugrunk a laborba, rapid körbevezetés majd vissza a szállásra.
A vendégházban töltött éjszaka vicces faktora az volt, amikor a szomszéd szobában lakó pofa és felesége között lejátszódó telefonbeszélgetést hallgathattam. Magyarul. 

Első igazi napon kb f9-9 körül betámolyogtam a laborba. Sehol egy lélek, mint kiderült a csapat nagy része Jeruzsálemben van egy konferencián. 9-kor feltünik a lab manager és kedvesen üdvözöl, s egy kis small talk után újra körbevezet. A nap kávéivás-láblógatás és bürokratikus vergődéssel telik. Kapok íróasztal helyet, számítógépet stb. Unalmamban a centiméteres por és morzsarétegtől - melyet íróasztal-elődömtől örököltem - egy rögtönzött nagytakarítással megszabadulok, s kb 10 perc után egy kis svájci rend-oázis bomlott ki a sivatagban, amely ugyan tiszavirág életünek bizonyult, de a környezetem tetszését mégis kivívta.
4-kor lelép a lab manager és magával visz a közeli bankba, ahol az egyetemi instrukciók alapján bankszámlát kell nyissak. Sorszámhúzás és rövid várakozás után a megfelelő ablakhoz lépek, ahol az ügyintéző udvariasan közli, hogy európai polgárok számára nem áll módjukban folyószámlát nyitni.
Bánatomat a szomszédos - feltehetőleg arab - kisboltban való vásárlásba ölöm, ahol két dologgal szembesülök:
Ad 1.: még mindig hánynom kell az előző napi szendvics miat, ha kaját látok.
Ad 2.: semmit se tudok elolvasni.
Így a kóla, szeleteltkenyér és vajkrém szentháromság tévedhetetlenségére teszem le a voksomat és haza indulok. 
A kampusz körül futó, itthon határkerítésnek beillő erődrendszer kapujában szembesülök azzal, hogy belépni csak diák igazolvánnyal lehet, amit persze még nem kaptam. Szerencsétlen magyarázkodásom és mindenféle, ám irreleváns dokumentumaim lobogtatás után gyorsan megesik rajtam az őr-úr szíve és rögvest beenged.

Második igazi napomon (ma) a láblógatás és a fenti banki ügyintézés fiaskója miatt leblokkolt egyetemi adminisztrációra való várakozással, illetve kisebb szakmai megbeszélésekkel telt, így részletekkel nem untatom az olvasó közönséget és magamat se. Holnap lakás keresés indul ...

Ui: Képek is jönnek, ha majd lesznek. S a blog is talán dizájnosodik a közeljövőben.