Legutóbbi posztom óta jó darab idő eltelt. Rámszakadtak az eseménytelen hétöznapok; a munka lassan belezökken a Svájcból ismert kerékvágásba - üdvözlendő módon rövidebb munkanapok formájában, a furcsa izraeli tél-tavsz átcsapott orgonavirágzós késő-májusba, ráleltem egy kis helyi magyar enklávéra s rajtuk keresztül bevezettettem az itteni expat társaságba, akik kaphatóak is - kollégáimmal ellentétben - sörre, kávéra és bárbekjúra is. A kalandos kapcsolatokon keresztül ismert, idős magyar G. T. úr áthívott sóletezni a családjához egyik szombaton.

Kis életem kezdett beindulni s már az első sokkokon túljutva felhagytam a Linkedines - azonnali kiutat jelentő - munkakereséssel is. Célbaértem, gondoltam.

Nagyobbat persze nem is tévedhettem volna ...

Az egyik este arra leszek figyelmes, hogy milyen jó zene szól valahol, meg is ittam pár sört ennek örömére s majd elszunnyadtam. Majd másnap is szól a zene, csütörtök este (azaz hétvége előtt). Most már kissé zavar, tipródom és nézelődöm, elalszom-felébredek, majd lebattyogok megnézni mégis honnét jön; s nem akarok hinni a szememnek: nyílt egy pub a földszinten, közvetlen a lakásom alatt. Fél egykor ismét lemegyek, kérek egy sört és szólok, hogy hát szép és jó, hogy kinyíltak, de én nem tudok fenn aludni ...

Két álmatlan éjszaka után, szombat reggel írok a lab managernek - aki eddig is rengeteget segített itteni ügyesbajos dolgaimmal, hogy hát itt lett egy pub és a lakás kvázi lakhatatlan és most mi a fene lesz.
Pikk-pakk felhívta a háziuramat, aki megígérte, hogy lesz valami ...
Eltelt két hét, mint a mátyáskirályos mesében lett is valami meg nem is, néha kicsit halkabbak, meg elvben tettek fel a mennyezetükre valami hangszigetelést, de ez is annyit használ, mint halottnak a szenteltvíz, szóval a zajosabb estéket 1-2 sör és füldugó plusz youtube altató-whitenoise hangaláfestéssel már majdnem el lehet viselni, már ha éjfélkörül abbahagyját, a kezdeti fél hárommal szemben ...

Nem kell mondanom, hogy hangulatom igen hamar síron túli lett, s visszazuhantam a linkedin nyújtotta állásajánlatok feketelyukába ...
Pozitívum viszont, hogy a kollégáim, az itteni magyarok és expatok mindenfele segítséget vagy legalábbis jótanácsot ajánlottak fel.  Sőt a család kedves barátjának Tel Avivban lakó-tanuló fiókája át hívott a múlt hétvégére s jóllehet ő el kellett, hogy utazzon, a lakást a távollétében is a rendelkezésemre bocsájtotta, sőt csütörtökön a szülei itt jártak Haifán, s  még egy rúd szalámit is idecsempésztek.

Szóval a hétvége jól kikapcsolt s még aludni is tudtam, így öröm az ürömben, álljon itt pár kép a tel avivi csámborgásról.

Éppen Purim volt, a város teljesen meg volt őrülve.

Napnyugtára hazafelé vettem az utat, a luxus lakóparkok felé ... 

Szombaton egésznap aludtam, s este már ismét Haifán élveztem a beton födémen átrezgő mélynyomó melódiáját az ágyamban ...

Múlt heti adósságomat törlesztem ezzel a poszttal; a szombati bolhapiacozás közben lőtt képek kommentelésére fogok szorítkozni, hiszen a nyüzsgedelmes hangulat szavakban úgysem átadható, hát álljanak itt a fotók.

Gyertyaszentelő napjára tiszta idő kerekedett - nem mintha nem az lett volna előtte is - szóval volt árnyék és a rákövetkező hétre el is romlott az időjárás (10-15 fokos és borongos esős napok) ... De ezt akkor még nem tudhattam.

Szóval a piacozást G. úrral együtt terveztük nyélbe ütni, aki egy ide emigrált magyar nyúgdíjas bácsi és a család egy tagjának ismerőse. Így mikor várható idetelepülésem szóba került, G. úr nagy örömmel jelezte, hogy meghajlott kora ellenére, igyekszik mindenben segítségemre lenni. (Például bolhapiacra járásban társaságot nyújtani.)
A találkozó felé vezető úton ismét át kellett szállnom, így megint szemügyre vehettem az orosz és arab negyedek határán álló házon logogó szakadt német zászlót.

Maga a bolhapiac és árúkészlete első blikkre hozta az elvártakat, ami sokkal érdekesebb volt az a környezet, jelesül a régi, lebontásra váró arab negyed szolgáltatta a közeget (a lakók máshova távoztak közel-közép múltban). A hangulatot jól árnyalja a távolban magasodó belügyminisztérium szigorú épülete, az előtérben a piaccal, ami döntő többségben oroszok által látogatott és a kettő közötti feszült fókuszpontban helyezkedik el az arab minaret.

Nem tudom miért fordul el a kép a beszúrást követően, így a kedves blogolvasó a kínai porcelánt elforgatva tekintheti meg, mindez viszont nem ront a vitrin csinosságán.

Ha a szalont már sikerőlt porcelánnal és ántik bútorral berendeznünk, akkor figyelmünket a dolgozó szobára irányíthatjuk. A Rheinmetall - panzereknél valamivel békésebb termékén - írógépén akad meg a szemünk, dán billentyű kiosztással. 

Munka után jól esik egy korsó germán sör. (Megintcsak a képelforgatási problémában jelenik meg a technika ördöge.) A felirat pedig, Alt-Österreich, azt nem tudjuk, hogy mégis melyikre gondol a művész, talán a Monarchiára, talán az igazi Habsburg birodalomra - mindenféle balkáni népek nélkül - talán a Német-Római császárságra? Valószínöleg mindez a szemlélődőre van bízva, de az világos, hogy a "legyen úgy, mint régen volt" frázis tőlünk keletre és nyugatra is meghallgatásra talál.

Egy talpalatnyi középeurópa jelenik meg előtünk a zsíros és tejes bödönök rendezett sorait látva.

Az árus talán nem is tudja, hogy egy igen értékes patikamérleget veszteget itt a laikus érdeklődök számára.

Egy hipszterebb butikba lépve ámerikában érezhetjük magunkat, a tipikus borbélyszékeket és Popey-t látván.

Lelki táplálék is akad itt bőven hanglemezek formájában.

S végezetül, mint mindig, messze került hazánk fia zárja e posztot is (megint elforgatódva ...):

Most, hogy már a lakhatásom megoldódott, sőt ágynemükkel és lábosokkal is rendelkezem, gondoltam merjünk nagyok lenni és emeljük tovább a komfortfokozatot.
Két termék beszerzésére tettem fel az elmúlt pár nap munka utáni órácskáit:
- egy új fürdőpapucs
- egy felmosóbot és vödör
E hétkőznapi árucikkek beszerzése - gondoltam naívan - nem okozhat túl nagy problémát ... Nagyobbat nem is csalódhattam volna.

Elsőnek a felmosóbot és vödör kombónak néztem utána. A sarki szupermárket és az utcában levő két - egymástól független - öregbácsi által üzemeltetett háztartási kellék- ill. barkácsboltok profiljába a keresett termék tökéletesen illett. 
Olyannyira, hogy találtam vödröt, felmosóbotot is, de valahogy valami még sem volt kóser az egészben. Jelesül, itt valamely okból a felmosóbot és - az általam normálisnak tartott esettel ellentétben - a bot végén lévő rongy külön kapható és a T alakban végződő botra használat előtt manuálisan kell felaplikálni. E technológia természetesen ismeretes előttem és éppen ebből kifolyólag szeretném alkalmazását elkerülni, mivel sajnálatos velejárója, hogy a rongyot eképpen minden öblités után manuálisan kell kifacsarni, s a hanyatló nyugaton eltőltött évek után ehhez már nem fűlik a fogam ... Jelen pillanatban, az otthon jól ismert csavarintós-facsarintós technológia itt ismeretlennek tűnik.

A felmosóbot problematikáját háttérbe helyeztem és igyekeztem a papucsügyre fókuszálni. Ennek érdekében, a pár megállóra lévő - kb Westend méretű - pláza felé vettem utamat, ahol elégedetten tapasztaltam, hogy az otthonról is jól ismert sport márkák és üzletláncok köszönnek rám - a fegyverkereső kapun való beléptetés után ...
A meglepödés akkor lett rajtam ismételten úrrá, amikor az összes, lábbeliket formalmazó üzlet felkeresése sem hozott eredményt. A keresett árúcikket mindenhol angolul kértem és a félreértések elkerülése végett gyors google keresés után fényképpel is illusztráltam.
S nemcsak, hogy nem tartanak ilyesmit, kifejezetten holdkórosnak néztek, hogy efféle perverz igényeim vannak.

Mindeközben - egyfajta side quest gyanánt - fél szemmel mindenhol felmosóbotot kerestem. Mondanom se kell, hogy, ezzel sem jártam sikerrel.

 Lassan harmadik hete vagyok itt, számos kulturális különbségen túl tettem magam, de a papucs és felmosás elleni averzióval nem tudok mit kezdeni.

Az ikea ágynemű melegében töltött első éjszaka alatt úgy feltöltekeztem kalandvágyból, hogy a szabbatra nagy terveket kovácsoltam: miután kinyomoztam, hogy voltaképpen egészen türhető a buszközlekedés szombatonként, nem volt több kifogásom, hogy a belvárosba esedékes látogatásomat tovább halogassam.

Délben felpattantam a 40-es buszra és a belvárosba vettem az irányt. A lakásom illetve az egyetem környékéről egy jó 30-40 perces busz út választ el a centrumtól. A belváros légvonalban nincs túl messze, de mivel Haifa számos dombra épült, amiket sok esetben rettenet szakadékok választanak el, a buszok többnyire igen kacskaringós útonvonalakon közlekednek, Ennek oka, nem csak a szakadékokba zuhanás elkerülésének óhajtása, hanem a tipikusan dombtetőkre épült városnegyedek útbaejtésének szökségessége is.

Ahogy talán már korábban is írtam, igencsak vegyes városképekbe botlik idelenn az ember fia. Akadnak felsőkategóriás lakóparkok, családiházas zöldövezetek, de a mai buszutamrévén túlnyomórészt a közelkeleti lakótelepek szépségeit tekinthettem meg. A legtöbbjük hangulata körül-belől olyan, mintha egy lepukkantabb pesti lakótelepet rádobtak volna a pálmafás Gellért hegyre, s mindezt földközi tengeri kilátással.

(Neve Shaanan-i tipikus városkép. Forrás: Google)

A dombokon fekvő városnegyedek apropóján tegyük meg első történelmi kitekintőnket:
A szocreál-szürreál hangulat nem véletlen, hiszen a '80-as évek óta több millió fő vándorolt ki a Szovjetunióból és telepedett le itt (a héberen kivül legtöbbet beszélt nyelv itt az orosz). A poszt-szovjet alija érdekes magyar vonatkozásáról itt ír a magyar wikipédia.

A panelokat elhagyva a tervezett buszozásom második felét inkább gyalog tettem meg a

felé. 

Érdekes hangulatú és 

szép utcákon.

Elhaladtam a Bahái kert mellet is. (Hogy ez pontosan micsoda, még nem tudom, így a kedves érdeklődőt a wikipédiával való konzultációra hívom fel.)

Sajnos egészen fel csak igaz baháiok mehetnek, így nekem a lépcsősor aljából, a tenger felé lőtt képpel kelett beérném, íme:
A tenger felé vezető Ben-Gurion sugárút mentén húzódik az egykori német kolónia (az utcanév választással kapcsolatban érzek némi fricskát ...).

Na de, mi is ez a német kolónia?

A németek a XIX. sz. közepén érkeztek ide, mint az Evangélikus egyházból kizárt radikális szekta, a Tempelgesellschaft tagjai. Az akkori Palesztina számos területén hoztak létre telepeket és várták Krisztus második eljövetelét.

Jó némethez híven, szorgosan tüchtig házakat építettek,
s ezek kapufélfáját jámbor idézetekkel ékesítették:

A kulturális kavalkádról a dekoráció, a német hatásról pedig a lokál neve árulkodik:

II. Vilmos császár itt jártáról tábla emlékezik meg,
Jeruzsálembe vezető útja során, ahol - a tábla tanulsága szerint Herzl Tivadarral is találkozott.
A németek a II. Világháború alatt és után távoztak ...

A turisták által gyakran látogatott környéket elhagyva, láthatóan lassabb ütemben halad a gentrification.

És - M. M. kolléga whatsappon elejtett szavaival élve - egyfajta levantei art deco hangulat lesz úrrá rajtunk.

A mai képes poszt zárása képpen - jóllehet itt még nem ért véget a sétám - álljon itt az elmaradhatatlan magyar easter egg:

Kb. 10 nap intenziv es elkeseredet lakäskereses utän e het kedden sikerült beköltöznöm a sajät kis berlemenyembe; igy mär nem kell attol tartanom, hogy az egyetem türelme elfogy, s nem biztositanak tovabb ätmeneti szälläst es mehetek a hid alä ...

Szoval, hogy is zajlott ez az egesz lakäs kereses?
Mondhatom, hogy eddigi kalandorkodäsaimhoz kepest igencsak nehezitett pälyän kellett jätszanom; jelesül ha meg a helyi abc-t se ismered, akkor a lakäs-aprohirdetesek ertelmezese felettebb muris.
No de kezdjük megis az elejen:
Elsö lakäs-opciot egy indiai kollegäm ajänlotta megtekintesre. Namost ehhez mär alapbol nem füztem sok remenyt, mert az Euräzsiai kontinensen tett eddigi utazgatäsaim sorän az utamat keresztezö nepcsoportok közül egyedül az indiaiakkal nem sikerült soha zöld ägra vergödnöm.
Szoval, a kollega kapcsolatba lepett a nevezett ingatlan kezelöjevel s közben, a häzban talälhato - szinten indiai - ismeröse ältal lakott lakäs esetleges ätvetelenek elönyeit ecsetelte nekem.
Mäsnap sor is került a megtekintesre, egy kisebb s egy nagyobb epp üres lakäst es egy indiaiak ältal eppen lakott ingatlant tekintettünk meg. Mondanom se kell, hogy kispolgäri rasszizmusom nem tevedett, s az indusok lakäsäba valo belepes pillanatäban mär azon kattogott az agyam, hogy häny hetig kell majd szellöztetni, hogy a curry szag tävozzon ...
A ket üres lakäs se kecsegtetett több joval; az elsö kicsi, sötet, lepukkant es mocskos volt, a mäsik nagy, telen hideg es nyaron meleg - mivel tetö alatt talälhato - volt, es se nem jobb ällapotu vagy tisztäbb mint a kicsi.
Ja es egyikben se volt butor ...
Ekkor mäs opcio nem leven, gondolkodäsi idöt kertem a nagyobb lakäsra - az amugyis igen gyanus häzi urtol, akinek szemmel läthatoan 100 generäciora visszamenöleg minden öse gyanus közelkeleti ügyleteket bonyolithatott le a pälmafäk ärnyekäban. S innentöl a berlemenyek felkutatäsära a helyiektöl kertem segitseget.
Igy landoltam a helyi lakäs-vatera honlapon, csatlakoztam szämos facebook csoporthoz es elkezdtem a google fordito äldäsait elvezni.
Nehäny telefon es üzenet vältäs utän mult penteken - ami itt a szombat, mert a szombat itt meg a vasärnap .... - szemelyesen is megnezhettem egy, a kepeken igazan jol kinezö es berendezett lakäst.
A valosagban is egeszen oken nezett ki, hätränya volt, hogy nincs benne mosogep, illetve a tulaj elmondta, hogy valami nagyobb lakäst daraboltak fel es ha a ket fel lakäsban egyszerre mennek az elektromos gepek, akkor ältläban elmegy az äram ...
A földön levö döglött csotäny mär csak hab volt a tortän ...
Merhetetlen elkeseredesem, s a vendeghäzbol valo kiköltözes idejenek közeledese toväbbi keresesre sarkallt, s mivel härom a magyar igazsäg, megtekintettem egy harmadik lakäst is, ahova azota be is költöztem.
Jollehet volt pär furcsasäga, igen nagy pozitivum, hogy mindössze 15 perc setära van az egyetem, egy forgalmas keresztezödesben fekszik, ahol szupermärket, arab ejjel-nappali, kebabozo stb. mind fellelhetö. A mosogep hiänya felett itt mär könnyebben tultettem magam, s azota a kezzel valo mosäs romantikäjät is felfedeztem magamnak.
A lakäs szepen felujitott, szämomra elegseges butorral felszerelt. Viszont a kialakitäs a szämos budapesti regi berhäzat megjärt-belakott szemelyemnek is a közel-keleti egzotikum varäzsäval hatott. Be kell ismernem, hogy a magyar lakäs-buhera nem sorolhato egy kategoriaba a helyi epiteszettel. Ez a lakäs is egy koräbbi, nagyobb ingatlan feldaraboläsäval született. Ennek a feldaraboläsnak az eredmeny a fürdöszobäm különleges fekvese: egy beepitett es kette välasztott erkelybe järok manapsäg zuhanyozni ...
A lakäs berlesevel järo adminiszträcionak es az ätadäs-ätvetel formasägainak lebonyolitäsäban elkepesztöen nagy segitseget kaptam a labor managerünktöl, aki reszletesen elolvasta a - heber - szerzödest, nekem leforditotta, az aläiräskor megbizonyosodott, arrol hogy valoban a nekünk elküldött tervezetet irattatjäk velem alä, söt meg a fizetendö kauciobol is lefaragott egy havit es meg kocsijäval a cuccomat is elhozta !!!
Persze segitseget nem csak töle kaptam, szämos kollegäm adott tippeket vagy ajänlotta fel, hogy aludjak näla, ha nem talälok ätmenetileg. A helyiek barätsägossäga es segitökeszsege igazän lenyügözö.

Akärhogyis, örültem a lakäsnak, mint majom a farkänak. Viszont az elsö ejszaka, olyan dologgal szembesültem, amire nem is gondoltam, hogy itt problema lehet:
Mocsok hideg van es majdnem szetfagytam - agynemüm meg nem leven - a hälozsäkomban aludva. Az epületek itt nem rendelkeznek fütessel, s a falak sem szigetelnek különösebben. Egyetlen hö forräs a legkondi melegitö funkcioja, amelynek fütesi hatekonysäga igencsak gyer.
A fütesi helyzet az egyetemen se jobb, ott peldaul a mosdokban levö ablakokon is üveg helyett csak räcs van, illetve a folyosokon is sok ilyen kis szellözö van, amitket nem lehet bezärni, azaz ha künn kb 10-12 fok van, akkor az egyetemi mosdoban is annyi van ...
A tapasztalatok ertekelese, egy fundamentälis filozofiai különbseg letere enged következteti:
Mig eszakon a häzakat a teli hideggel valo ellenäsra tervezzük, s a nyäri känikulära valo felkeszületlensegböl adodo kellemetlensegeket pedig elkerülhetetlennek tartjuk, addig delen minden a nyäri melegre van tervezve es a ket honapnyi teli vacogäs van bekalkulälva, mint elkerülhetetlen ...

Härom nap diderges utän - a globalizäcionak häla - ma reggel utam elvezetett a helyi

-ba.

Itt megvettem a legszüksegesebbeket, es a lehetö legmelegebb dunyhät is beraktam a kek zsäkba.

Meg del elött mär a hazafele tarto buszon üldögeltem - mielött beäll a szabbat es minden leäll - s a veröfenyes napsütesben a haifai dombok fele vezetö autpälyärol fotozgattam örülten, mint egy eltevedt japän turista.

A külvärosi dombok a magyar lakotelepek szocreäl hangulatät idezik örökzöld környezetben, a hätterben olajszälito hajokkal a Földközi tengeren.

A kilätäs az ablakombol pedig a budai lankäkra emlekeztet, jollehet Budän kevesebb a pälmafa ...

Amint lejutok az ovärosba, lesznek onnan is kepek ...

Magam sem igazán értem, hogy kerülök ide. Az ismételt blog indításom persze az újboli országváltással függ össze, viszont most már annyival tapasztaltabban vágok bele, hogy nem is ígérem, hogy itt-létem teljes ideje alatt lesznek bejegyzések, pusztán addig, amíg (nekem) az újdonság erejével hat az egész helyzet.
Na de hogy mégis hogy kerülök ide? Az egészet - kissé önkényesen - vezessük vissza a  2013-as németországi nyári-szakmai szakmai gyakorlatomra, ami 4 Svájcban töltött évet eredményezett, közben egy 3 hónapos Japánba történő kiruccanással. Ezen kalandok pedig mind blogokat eredményeztek, amik a (saját) feledés(em) homályába  is merültek ...
Szóval, hogy kerülők ide? Oly sok év után a tengelyhatalmak országaiban, s most ... mondhatni besétáltam az oroszlán barlangjába.

Mivel az országból, sőt még a városból se láttam semmit, így inkább csak élmény-szemelvényekre szorítkozhatok. Vasárnap rohadt korán kitaxiztam Ferihegyre a magyar taxisok masszív antiszemitizmusát jól ismerve, csak a fuvar legvégén ejtek szót uticélomról.
Mint mindig, sokkal korábban kinn vagyok, mint szükséges s van időm - a messzemenően túlárazott tea és croissant mellett - elgondolkodni, azon hogy kurvára nincs kedvem "iskolába" menni, az elmúlt két hónapban igen jól elvoltam a romkocsmák mélyén ...
De hát mit lehet tenni, kezemben a jegy, kinn már várnak és holmi ISIS vagy a kémiai laborban szerezhető legkülönfélébb ráktipusok csak nem fognak eltántorítani attól, hogy a következő időt a Szentföldön töltsem.
Ferihegyen már a csomagleadás előtt barátságosan, de minden részletbe menően kivallat egy kedves de csúnyácska moszad ügynök-lány, hogy mégis mi a fenének megyek oda. (Gondolom magamban: jó kérdés ...) És elmagyarázom neki, hogy mi az a poszt-doktori kutatói pozició - nem mintha én érteném, hogy voltaképpen mi az és tudnám mit is kell majd csinálnom ...
A közel 3 órás repülő út a 3 órás repülő utak unalmával telik el. Túl rövid a jóízű elalváshoz, túl hosszú a bambuláshoz ... Egyedüli említésre méltó élmény a felszolgált melegszendvics, melynek elfogyasztására a máig (kedd!) tartó hasmars emlékeztet.

Menetrend szerint leszálltunk Tel-Avivban, ahol valami furcsa időjárás tombolt, egyszerre zápor és homokvihar vagy mi a szösz, s az ezek által okozott turbulencia jóvoltából majdnem sikerült a fent említett melegszendvicset viszontlátni.
S amennyire körülményes volt Budapesten a boarding, olyan laza volt a Tel-Avivi reptéren átverekedni.
Jólesően nyugtáztam, hogy az egyetem által szervezett taxis is már nagy buzgalommal várt - nagy pirospont a főnökömnek, hogy ezt a kb 100 km-es taxi-utat megspendírozta és megkímélt a nagy csomagokkal, a  félországon való átszerencsétlenkedés mizériájától.
Hosszú taxi-út révén gondoltam elébe megyek az elkerülhetetlennek - és unaloműzésből is - én magam kezdtem beszélgetni.
Hamarosan ismerjük egymás élettörténetét, s közben nagy büszkén mutatja a palesztínokat elválasztó falat ... Majd beszélünk az izraeli konyháról és ilyenekről. Kifejti, hogy milyen jót tett a sok ideáramló kultúra, a konyha nagyon változatos és hangsúlyozza, hogy ő nem is figyel a kóser étkezésre, mindent megeszik, s tapintatosan érdeklődik, hogy én ezzel hogy állok? Itt kitérő válasszal kibúvok - mégse buktassam le magam az első nap, hamár fejre helyi is lehetnék.
Szóval vasárnap este kocsi begurul a kampuszra. Kb 12 fok és viharos eső. (Január 6-dika van!) A portán felvesszük a nevemre szóló boritékot, aminek segítségével a vendégázba kellene bejutni tudnom. Ám ott egy lélek sincs, kivéve egy, az általam beszélt nyelveket nem beszélő takarító néni, aki - látva szerencsétlenkedésemet - kitépi a kezemből a boritékot, fenyitja megmutatja, hogy műkődik a mágneskártya és belők egy liftbe, ami felmegy a harmadikra. Ott megteszem a szükséges logikai ugrást s a mágneskártyára téltőtollal belekarcolt 30-as szám alapján a 30-as ajtónál probálkozom.
Nyert.
Szép tágas hotelszoba.
Remek.
Közben pityeg a telefon s egy mostantóli kollégám - akinek tulajdonképpen fogania kellett volna - ír, hogy hol vagyok, mert ő a vendégház előtt áll. Válaszomban megírtam, hogy a körülmények áldozata vagyok és elrabolt egy takarító néni, de mindjárt újra lent vagyok.
A kapuban valóban találkozunk, kezembe nyom egy zacsit, amiben keksz és icetea volt. Mindezt a labor manager küldi, hogy legyen valami rágcsálni valóm a hosszú út után este. Még gyorsan beugrunk a laborba, rapid körbevezetés majd vissza a szállásra.
A vendégházban töltött éjszaka vicces faktora az volt, amikor a szomszéd szobában lakó pofa és felesége között lejátszódó telefonbeszélgetést hallgathattam. Magyarul. 

Első igazi napon kb f9-9 körül betámolyogtam a laborba. Sehol egy lélek, mint kiderült a csapat nagy része Jeruzsálemben van egy konferencián. 9-kor feltünik a lab manager és kedvesen üdvözöl, s egy kis small talk után újra körbevezet. A nap kávéivás-láblógatás és bürokratikus vergődéssel telik. Kapok íróasztal helyet, számítógépet stb. Unalmamban a centiméteres por és morzsarétegtől - melyet íróasztal-elődömtől örököltem - egy rögtönzött nagytakarítással megszabadulok, s kb 10 perc után egy kis svájci rend-oázis bomlott ki a sivatagban, amely ugyan tiszavirág életünek bizonyult, de a környezetem tetszését mégis kivívta.
4-kor lelép a lab manager és magával visz a közeli bankba, ahol az egyetemi instrukciók alapján bankszámlát kell nyissak. Sorszámhúzás és rövid várakozás után a megfelelő ablakhoz lépek, ahol az ügyintéző udvariasan közli, hogy európai polgárok számára nem áll módjukban folyószámlát nyitni.
Bánatomat a szomszédos - feltehetőleg arab - kisboltban való vásárlásba ölöm, ahol két dologgal szembesülök:
Ad 1.: még mindig hánynom kell az előző napi szendvics miat, ha kaját látok.
Ad 2.: semmit se tudok elolvasni.
Így a kóla, szeleteltkenyér és vajkrém szentháromság tévedhetetlenségére teszem le a voksomat és haza indulok. 
A kampusz körül futó, itthon határkerítésnek beillő erődrendszer kapujában szembesülök azzal, hogy belépni csak diák igazolvánnyal lehet, amit persze még nem kaptam. Szerencsétlen magyarázkodásom és mindenféle, ám irreleváns dokumentumaim lobogtatás után gyorsan megesik rajtam az őr-úr szíve és rögvest beenged.

Második igazi napomon (ma) a láblógatás és a fenti banki ügyintézés fiaskója miatt leblokkolt egyetemi adminisztrációra való várakozással, illetve kisebb szakmai megbeszélésekkel telt, így részletekkel nem untatom az olvasó közönséget és magamat se. Holnap lakás keresés indul ...

Ui: Képek is jönnek, ha majd lesznek. S a blog is talán dizájnosodik a közeljövőben.